A nagy belmagasságú lakások felújítása
Ön egy régi polgári lakás tulajdonosa, és úgy alakítaná azt át, hogy értéke növekedjen, és akár hasznos alapterülethez is jusson?
Többféle lehetőség közül választhat, ha a sok esetben hat méteres magasságot elérő belső teret kívánja átalakítani. Legegyszerűbb megoldásnak a színekkel való játék bizonyul, ebben az esetben optikailag szűkíthető a tér.
Ennél némileg költségesebb, mégis sokak által választott megoldás az álmennyezet kialakítása. Ezt kombinálhatjuk tároló helyek megvalósításával, külön feljáróval, ajtóval is. Szintén a belmagasság csökkentése érhető el akkor, ha a galéria mellett tesszük le voksunkat. Ez esetben a szakemberrel való konzultálás különösen fontos a tervezés folyamán, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az anyaghasználat és a méretek megfelelő megválasztása nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a végeredmény valóban légies és stílusos legyen, s semmiképpen se nyomasztó, robosztus jelleggel törje meg a teret.
A felsorolt lehetőségek közül akár helyiségenként választhat más és más típust annak függvényében, hogy plusztároló helyre van szüksége, a mennyezetet festené valamilyen sötétebb tónusú színnel, vagy éppen az alapterületet növelné egy galéria kialakításával.
Galéria, a praktikus megoldás?
Nagy belmagasság esetében nem csak a fűtésszámla csökkentése lehet a felújítás indoka, hanem természetesen a rendelkezésre álló tér optimálisabb kihasználása. A színekkel, berendezési tárgyakkal történő variálás mellett egyfajta megoldást jelent az álmennyezet kialakítása is. Ha több pénzt szánna rá az átalakításra, akkor érdemes elgondolkodni a galériában rejlő lehetőségeken.
Ez akkor bizonyul hasznos opciónak, ha valóban elegendő a belmagasság. A fenti szint kiválóan alkalmas lehet hálónak, vagy pihenősaroknak, így ez akkor is megállja helyét, ha az álló tevékenységhez túl alacsony lenne a galéria szintje.
Érdemes azonban vigyázni az anyaghasználattal, hiszen ha a túlságosan robosztusra sikeredik a végeredmény, azzal zsúfolt hatást kelthetünk, és az egyébként polgári lakások védjegyének számító nagy belmagasság helyett az építmény összenyomja majd a teret. Stílusbeli kérdésekben érdemes szakember véleményét kikérni, hiszen nem mindegy, hogy milyen színeket használ, vagy a korlát anyaghasználata mennyiben illeszkedik a lakás stílusához.
Egy jó választással azonban jelentősen növelheti az ingatlan értékét, arról nem is beszélve, hogy megduplázhatja a kihasználható alapterületet.
5 dolog, amire figyelni kell a galéria kialakításkor!
A galéria kialakítása már önmagában is különlegessé és otthonossá teszi a belső tereket. Amellett, hogy segítségével plusz kihasználható területhez juthatunk, egyedi, akár exkluzív hatás is elérhető vele. Míg panelben, vagy hagyományos belmagasság esetében lehetetlen ennek megvalósítása, addig a szokásosnál magasabb belső terekben, jellemzően a polgári lakásokban kifejezetten adottak a lehetőségek erre.
De mire figyeljünk annak érdekében, hogy a végeredmény valóban elképzeléseinknek megfelelő legyen?
- Nem mindegy, milyen céllal használjuk a fenti, illetve a galéria alatti teret. Amennyiben álló tevékenységre nem kényelmes a magasság, akkor pihenésre, vagy dolgozósaroknak kiválóan alkalmas lehet az.
- A lenti részeken ügyeljen a megvilágításra. Legjobb, ha természetes fény jut be itt a lakásba.
- A lépcső kialakításakor válasszon könnyed alapanyagokat, és ne feledkezzen meg a korlátról sem, hiszen a biztonság ezt megkívánja.
- A korlát stílusában passzoljon a lakberendezési stílushoz, így elkerülhető az ízléstelen összkép.
- Kis alapterületű galéria is lehet mutatós és praktikus, használja azt teljes értékű helyiségként, amely ráadásul a nagy belmagasság fűtési költségeit is csökkenteni tudja!