A szürke árnyalatai

Azt gondolhatod, hogy a szürke milyen unalmas szín és semmilyen körülmények között sem újíttatnád fel a lakásodat, úgy hogy a szürke árnyalatai domináljanak benne. A szürke, mivel unalmas szín, az unalmas embereknek való. A közvélekedés azonban, sohasem kreatív, mert az általánosságok szintjén gondolkodik. A harsogó, élénk színek, illenek a színes egyéniségekhez igazán, ez állhat szemben érvként a szürke és pasztellszínekkel. Azonban, ha valaki valóban színes ember, akkor a szürke alapszínt kombinálva más színekkel, a letisztult és mindenhez illő fehér színnel, s ezt a két színt egészítve ki színes elemekkel, akkor olyan teret nyerünk, aminek az eleganciája végül mindenkit megfog.

A szürke színnel, éppen az a legnagyobb bajunk, hogy szinte csak élettelen dolgokat tudunk hozzákötni gondolatban.

Acélszürke: fémes csillogás az acélé, de ugyanakkor hidegnek és élesnek tarjuk a fémeket, ipari csarnokok, raktárak és nem valódi otthonok jutnak róla az eszünkbe.

Achátszürke: egy kőből ered a név, de a kövek kemények és durvák és mindig társítani kell valami meleg természetes dolgokkal, ahhoz, hogy a szilárdság mellett az otthonosság érzését sugallhassák.

Alumíniumszürke: egy újabb fém, ami lágyabb, puhább ugyan, mint az acél, de az alumínium edények emlékei nem épp a gasztronómia szépségét, hanem a tömegkonyhák íztelen világát idézik meg.

Aszfaltszürke: tömegek tapossák nap, mint nap végig ezeket az utakat, amik így koszosak, meggyötörtek és kietlenekké válnak.

Bádogszürke: mediterrán tájak nyomornegyedei épülnek ebből az anyagból épületek, amik csak úgy árasztják magukból a meleget és a nyomort.

Betonszürke: panel rengetek, gyárkémények, ipari létesítmények sora jelenik meg a szemünk előtt. A kéményekből szürke füst árad, a háttérben a panelépületek repedezettek. A szürke az idegenség tökéletes megtestesítője ebben az árnyalatban.

Hamuszürke: az elholt, elégett dolgok után maradó romok ilyen színűek, mindig azt hirdetik, hogy valami kiégett, végleg elmúlt.

Ólomszürke: mint puskagolyók, amik halált hordoznak, vagy az ólomkatonák, amik csak akkor tudnak gyerekjátékká válni, ha színesre festik őket.

Porszürke: a kosz, az elhanyagoltság érzését kelti ez a szín. A por, ami ellep minket akkor, ha már mindenről lemondtunk.

Szamárszürke, az az buta, mintegy szamár. S ki akarna ostobának tűnni, ki szeretné bután minden nap húzni az igát?

Verébszürke: jelentéktelen, figyelemre sem, méltó, mert szürke, mint a veréb. Egy ilyen korban, pedig nem akarunk beleolvadni, az arctalan, személytelen tömegbe.

S mire mindezt végig gondolnánk a szürke színnel kapcsolatban, semmivé lesz, ha meglátjuk ezt a lakást.

S ebből a Falk Miksa utcai lakásfelújításból is kiderül, hogy igazán értő kezek alatt még a legunalmasabbnak tűnő színek is éltre kelnek, sőt olyan élettérrel adományozzák meg a tulajdonosokat, amiről mindig is álmodtak. Olyan otthonnal, ahová jó mindig hazatérni. Mi bármilyen lakásból, újat varázsolunk, csak keress minket.