Panellakás felújítása

panellakás felújítása

A panellakások tér koncepciója

 

Egy panellakás felújításánál a tér koncepció az egyik legfontosabb elem. Korábban már írtunk arról, hogy alapszerkezetét, a felhasznált anyagait tekintve milyen sajátosságai vannak a panellakásoknak. Ezek a tényezők az egyik fontos alapelemei annak, hogy kezdjünk a panellakások felújításához. A másik viszont mindenképp a tér koncepció.


Amikor a panellakások épültek, elsősorban az építészek, kivitelezők szemléletében a praktikusság dominált. Sok helyiséget, mint például a konyha, vagy a wc, esetleg a közlekedő folyosó elég apróra méreteztek. Az evés, mintha csak valamilyen szükséges mindennapi tevékenység lenne és nem közösségi élmény. Elég volt egy kisebb konyha, ahol megfőzünk és itt gyorsan megesszük az ételt. Elég volt egy szoba, amiben kialudjuk magunk, hogy másnaptól már tudjunk a munkára koncentrálni. A panellakásokban, sokszor mintha csak valami szállóban gondolkodtak volna, ahol pihenünk, eszünk, de a valódi élet azon túl vár ránk. A kor eszméit megnézve a munka világában.

 

Panellakás felújítás kortárs szemlélettel

 

panellakás felújításaMa már az emberek igényei, életvitele teljesen megváltozott. Pontosan emiatt igénylik a sokkal jobb tér kihasználást. Különösen azokat a megoldásokat, amelyek megnagyobbítják a rendelkezésre álló teret egy-egy panellakásnál is. Az otthonunkban regenerálódunk, kizárjuk a stresszes külvilágot, szeretteink körében lehetünk, így nem elég a funkcionalitás, hanem bizony az otthonosság kérdése nagyon előtérbe került a panellakásoknál is.

 

Amikor belépünk a lakásunkba magunk mögött hagyjuk a külvilágot. A magunk teremtette világnak, otthonosnak, kényelmesnek és tágasnak kell lennie ahhoz, hogy valóban érzékeljük otthon vagyunk, harmóniában vagyunk a világgal.

 

Emiatt egy panellakásnál a rendelkezésre álló alapterület minél jobb kihasználása, az egyes terek kitágítása, összenyitása, más funkcióinak csökkentése, vagy teljes megszüntetése az egyik fontos kihívás, aminek meg kell felelni. A közösségi terek a lakásban, a szórakozási, pihenési lehetőségek, a gasztronómia fontossága, a minél fényesebb élettér, - akár természetes, akár mesterséges módon megteremtve – azok a térkoncepcionális elvárások, amiknek egy panellakás felújításánál ma mindenképp meg kell felelni.

 

 

Új térszemlélet, megújuló panellakás

 

A jól alkalmazott térkoncepció teszi lehetővé, hogy a napjaink életmódjának, elvárásainak és trendjeinek megfelelve olyan otthonokat alkossunk, amely bárhol lehetne, nemcsak egy panel lakótelepen. A lakásunk lehetne egy új társasházban, régi polgári lakásban, egy kertes házban, ugyanolyan jól kell kinéznie és ugyanazoknak az elvárásoknak kell megfelelnie.

 

Emiatt egy tökéletesen felújított panellakás, amint belépünk és magunk mögött hagyjuk a külvilágot, olyan kell legyen, amely bárki számára, akinek az esztétikus környezet és otthonosság elvárás megfeleljen.

 

Panellakásának felújításához, hogy megteremthessük Önnek az otthonosság és igényesség maximumát keresse a Balázs Építést és csapatát.


panellakás felújítása